2013. január 6., vasárnap

Utazás Seattlebe



Januárban 10 napra Seattle-be kell utaznom munka ügyben Ádám kollégámmal együtt. Az indulás előtti napok  mindig egyre fokozódó várakozással szoktak telni, de ezúttal egy kis feszültség is keveredik ebbe, mert még sohasem hagytam ennyi időre itthon a gyerekeket és tudom, hogy nem lesz könnyű nekik (és főleg Eszternek). Remélem minden rendben lesz, de persze azért azt is remélem, hogy egy kicsit hiányzom majd nekik, az a terv, hogy reggelente Skypeolunk. A munka része sem lesz könnyű mert egész végig a csapatom következő fél éve szempontjából fontos megbeszélések lesznek idegen országban idegen nyelven. Ha már a nehézségeket nem tudom elkerülni, akkor legalább próbálom a jó dolgokat is maximálisan kihasználni. Főleg, hogy lesz egy teljes szabad hétvégém is. A következőket tervezem :


- Szinte a repülő út az amit legjobban várok, lesz 2x10 órám egy sötét csöndes kabinban, ahol nem zavar senki, aludhatok, olvashatok, gondolkodhatok. Hogy ez mekkora kiváltság, azt kis gyerekes szülőknek nem kell magyaráznom. Erre a 2x10 órára már legalább 50 órányi dolgot beterveztem, a karácsonyra kapott Rubik 360 kirakását mindenképpen szeretném megtanulni (pót terv a rubik 5x5 ami szintén régóta vár a megfejtésre), ezen kívül olvasás, írás, filmnézés, alvás, stb.
- Mint azt nemrég megtudtam a Twin Peaks sorozatot nagyrészt Seattle környéki kisvárosokban vették fel, mint például Snoqualmie és North Bend. Először arra gondoltam, hogy ellátogatok valamelyikbe, de rá kellett jönnöm, hogy ez csak amerikai mércével van közel, tehát autót kéne bérelni, viszont...
- A hétvége egyik napján mégiscsak el szeretnék menni Snoqualimiebe, ugyanis van ott egy elég nagy sípálya. Ez kb kétszer annyiba kerül, mint egy egynapos ausztriai síelés. A hó gondolom Amerikában is fehér és csúszik, de valahogy mégis vonz, hogy kipróbáljam.
- A hétvége másik napján a program vagy a Boeing gyár, ami annak ellenére is esélyes, hogy voltam már ott egyszer, vagy az EMP muzeum. Az EMP egy SCI-FI és modern zene múzeum  most éppen egy SCI-FI relikviák kiállítás (A mátrixból Neo szürke inge, a Star Trek eredeti parancsnoki széke, stb), és egy Jimmy Hendrix (aki mellesleg a város szülötte)  kiállítás van. Esetleg még a http://www.lemaymuseum.org/ ami egy elég nagy autó gyűjtemény.
- Ezen felül megpróbálnék eljutni egy két olyan helyre, ami inkább a helyiek látogatnak, például zenés kocsmák. Találtam Jazz helyeket 
http://tulas.com

Ha lesz valami említésre méltó, majd írok róla bejegyzést.

4 megjegyzés:

  1. Star Trek a helyes írásmód és olyan nincs, hogy eredeti parancsnoki szék, mert hát kinek a széke? :D Elég sok hajó volt, csak Enterpriseból vagy 10-11. oké, csak jóindulatúan kötözködöm, mert trekker lévén szúrta a szemem ;)

    VálaszTörlés
  2. Hogy ez kinek a széke, azt megtudnám ha elmennék. Biztos ez az egyik eredeti, a sok közül.

    VálaszTörlés
  3. http://www.comicsblend.com/inside-icons-of-science-fiction-at-emp-museum/ - szóval a TOS a dátum alapján és így Kirk kapitány (William Shattner) széke :)

    VálaszTörlés
  4. Sajnos erre végül nem jutott időm, mert egy egész nap kellett volna rá... pedig a cikket olvasva megérte volna.

    VálaszTörlés