- A világ legnagyobb egyterű épülete
- A világ legnagyobb ajtói, és a világ legnagyobb képei (ráadásul 6 darab mindezekből)
- A gyárnak akkora a belső tere, hogy eleinte gondot okozott az épületen belüli felhő képződés, amiből olykor eső is esett. Ezt később kiküszöbölték megfelelő szellőztetéssel.
- A gyárat szinte semmiből építetek fel igen rövid idő alatt
Az internet tele van még ennél is érdekesebb tényekkel, szóval inkább maradok annál, ami engem megfogott.
- A "munkások" nem hordanak egyenruhát, mindenki az utcai ruhájában dolgozik. Például láttam, ahogy egy szőke lány rózsaszín pólóban és farmerben, felmászott egy készülő 747 tetejére oda csavarozni valamit.
- A repülőgépeket amint lehet kerékre állítják aztán rákötik egy nagyon lassan haladó vontatóra, ami kb három hónap alatt átvontatja a csarnok elejéből a végébe. Így mozgás közben szerelik össze a gépeket.
- A repülő két legdrágább alkatrésze a motor, és a futómű
- A dreamliner gyártását a Toyota gyárban kifejlesztett LEAN módszer alapján szervezik meg. Mindez ezért érdekes, mert mi is ugyan ennek a módszernek egy változatát (KANBAN) használjuk a munkahelyemen
- A látogatás során direkt erre a célra kialakított páholyokból lehet a gyárat megtekinteni. Egy szerencsés véletlen folytán pont elromlott a lift, ami a páholyból lehozott volna minket (azt mondták, nem boeing termék) úgyhogy lépcsőztünk és egyben a gyár területére is beléptünk.
- A gyárhoz tartozik egy reptér, ahol tesztelhetik az új gépeket, de nem a sajátjuk, minden egyes felszállásért fizetnek Everett városának. Ez nemzetközi reptérként is funkcionál, mert a frissen átadott gépek innen indulnak haza. Ezen túl még 3 másik nemzetközi reptér van Seattle vonzás körzetében, nagyjából annyi, mint egész Magyarországon.
- A kész gépek között ott állt két átadásra váró lengyel Dreamliner. Ezek a gépek fognak majd Budapestre is közlekedni.
- Három évvel ezelőtt jártam már itt, érdekes volt látni a változást, akkor még csak előkészítették, azóta már el is készült a Dream Liner gyártósor. Nyitottak egy csomó új kávézót a gyár csarnokban
- Amikor ott jártunk, épp akkor repült el egy DreamLifter. Ez részben a világ leg rondább repülője, két B747 egybe építve, másrészt eléggé ritka is, mert összesen 4 darab van csak belőle :
A gyárlátogatás a Boeing boltban ért véget, ahol vettem két Boeing pólót és egy 747 sálat.
Ezután átmentünk az onnan egy órányira lévő LeMay múzeumba, ami egyszerűen csak a világ legnagyobb magánkézben lévő autó gyűjteménye.
Ez nem rossz eredmény, ahhoz képest, hogy ezt nem egy szultán, vagy herceg, hanem egy helyi üzletember hozta össze. Az autók szalon, vagy még inkább a szalon állapotnál is jobb állapotban voltak, hisz nagyrészt kézzel lettek újra összerakva. Lenyűgöző volt látni, a 20-30 évvel ezelőtti izomautókat, hibátlan állapotban, mintha valami időgépbe kerültünk volna, de engem legjobban egyetlen autótípus fogott meg :
A DeLorean. Ez volt az egyetlen autó, amiből kettő volt a múzeumban, semmi magyarázó tábla nem volt hozzájuk, de nem is kell, mert erről épp eleget tudok. Természetesen mindenki a Vissza a Jövőből című filmből ismeri ezeket. A filmnek volt köze az autóhoz, de az autógyárnak semmi köze a filmhez, ugyanis két évvel a film előtt ment csődbe. A film nagyot lendített az autó iránt a keresleten, de már túl későn. A gyár volt tulajdonosa John Delorean sem tudott profitálni az ügyből ugyanis ő ezidőben éppen a bíróságra járkált, hogy tisztázza magát a drogkereskedelem vádja alól (sikerült). Ugyanis végső elkeseredésében drogcsempészésből származó pénzből akarta megmenteni a bajban lévő gyárát... Még egy utolsó érdekesség, John Delorean anyja magyar volt. Egyébként Magyarországon is van két DeLorean autó, meg egy Klub :
és egy blog :
A DeLoreanen kívül is volt még egy pár szép autó :






delorean! :D
VálaszTörlésA google szerint DeLorean :)
VálaszTörlés