2012. április 26., csütörtök

London 2012/04/25

Rendben megérkeztem Angliába. A reggel 4 es indulás miatt azt terveztem, hogy a taxiban aludni fogok, de kikaptam a leg beszédesebb taxisofőrt, nem akartam félbeszakítani végülis jót beszélgettünk, de egy percet sem aludtam. Még azt is megbeszéltük, hogy ugyan akkor leszünk a Balatonon, és hogy majd ugorjak be hozzá. A korai indulás miatt úgy terveztem, hogy csak 30 perccel érkezzem gép indulás előtt a reptérre. Reméltem, hogy gyors lesz a taxi, de végig pontosan a megengedett sebességgel ment, mondván, hogy tele van a város traffipaxal, egy kicsit már eleve késésben voltam, és nem figyeltem oda, hogy a kettes terminálra vitt, pedig az egyes kellett volna, újabb 10 percet veszítettem. Normálisan a kettes terminálról szoktam menni, de a Malév ugye csődbe ment, a megmaradt egyetlen légitársaság élve a monopólium adta lehetőségekkel 300.000 forintért adta volna a jegyet, tehát maradt a fapados.
 A reptéren óriási sor fogadott, egyből leizzadtam, de végül sikerült bejutnom, pont kapunyitás elött 1 perccel.  Az odafelé úton majdnem elvesztettem a kocsi kulcsom, kiesett a zsebemből és a mellettem ülő találta meg. Elég vicces lett volna, ha elvész, mert a kocsi Pátyon maradt, a garázs kapu elé parkolva, ahol nyilván útban volna. A repülő út nagyon rendben volt, gyakorlatilag kényelmesebb volt mint egy nem fapados, mert itt némi felárért garantáltan az első sorba lehet ülni. Ennek az extra lábtéren kívül az is az előnye, hogy nem takar ki a szárny és lehet nézelődni. Először elrepültünk a temető fölött és láttam is a "családi kriptánkat", aztán láttam a saját házunkat, el is döntöttem, hogy tök jó fapadossal repülni, miért is ne lehetne leg közelebb is, leszálláskor ez is kiderült... Az érkezés után a szakadó esőben elsétáltunk a fogadó épületig, ott a többi 1000-1500 összeverődött utastárssal beálltunk egy pár kilométeres sorba. Legalább elég nagy mintát láttam a fapados utasközönségből. Egyrészt volt nagyon sok roma, a mi járatunkon is, és a máshonnan jövőkön is. Kendős nők hosszú szoknyában síró gyerekkel és adidasos suhogós férfiak. Másrészt, elég sok üzletasszony és üzletember, egyedül, öltönyben, laptoptáskával, de persze legtöbben hétköznapi utasok kisebb-nagyobb csoportokban. Rossz érzés fogott el, normál járatokon repülve az ember még mindig egy kicsit különlegesen érezheti magát. Itt viszont marhakarámba terelve mindenről az süt, hogy olcsó, hát nem túl felemelő, ugyan az az érzés mint a Tescoban sorban állni. Lehet, hogy csak kezdek sznob lenni? Kicsit később viszont kárpótoltam magam. 20 perccel a marhakarámba terelés után átjutottam a sor másik végére, ahol a következő hosszan kígyózó sor kezdődött az útlevél vizsgálatnál. Mindenki az EU sorba állt, abból volt 10 kapu, és egy nem EU kapu, ahová senki sem ment. Tépelődtem, hogy merjek e kiválni a nyájból, végül odamentem a nem EU sorhoz és simán átengedtek. Meglepően nehéz másfelé menni, mint a tömeg, de végül jó érzés volt. Az út többi része már nem volt ennyire izgalmas. A reptérről busz visz a vonathoz, még mindig esőben elsétáltam odáig, de a kalauz visszaküldött jegyet venni az épületbe, kivártam az újabb 10 perces sort és újra a buszon voltam, ahol ugyan az az ellenőr nem kért jegyet, de közben kétszeresen is átázott a cipőm. Innentől számítva már csak két óra és néhány átszállás után az irodában is voltam.
 Estére ezt terveztem, hogy egy bér biciklin város néztő túrát teszek a Hyde park corner, Buckingham Palace, Big Ben, London Eye útvonalon. Ez két okból is elmarad, mint utólag megtudtam egy hónapnyi csapadék fog le esni a mai nap http://uk.news.yahoo.com/extreme-weather--uk-set-to-experience-one-month%E2%80%99s-rain-in-five-days-20120423.html, remélem ebből otthonra is jut, a frissen ültetett fű miadt. A másik ok, hogy, a főnök vacsorázni szeretne vinni minket. Legalább nem kell azon törtöm a fejem, hogy mivel töltsek együres estét Londonban… J Legalább megismerkedem vele, szóval nem olyan nagy baj, ráadásul egy jó étterembe megyünk http://www.blueelephant.com/london/

U.i.: még egy érdekesség, a tárgyalóban a Segítség című film plakátja volt a falon, ami egy jó film és ezek szerint van hozzá valami közünk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése